Marina története

 

Nem könnyű gyermekkort éltem meg, tele gátlással, félelemmel, és sok-sok elfojtással. Nehezen barátkoztam, és kommunikáltam az emberekkel. Az iskolában , hiába tudtam a tananyagot, amit magamban feleléskor elmondtam ugyan, de megszólalni már nem sikerült. Ennek ellenére gimnáziumban tanultam tovább, ahol már látszott, nem túl jó eredménnyel fogok végezni. Szüleim, hogy segítsenek, a zene tanulás felé tereltek. Szerelmes lettem a fuvolába, és olyan érzéseket, tudtam bele adni, hogy nem csak én teljesedtem ki, de mások is felfigyeltek a tehetségemre. Így a győri zeneművészeti szakiskolában folytattam tanulmányaimat. Két iskolát végeztem egyszerre. Gimnázium, és zenei szakiskola. Ám, a gátlások, a félelmek, belső korlátok, csak a színpadon, és zenélés közben oldódtak. Főiskolai felvételeimen, sorra tizednyi pontszám hiányzott a felvételemhez. Ezek mind a korábbi zenei elmélet hiányosságaiból fakadtak. A hangszeres felvételin maximális pontszámot kaptam. Az országos soproni fafúvós versenyen harmadik helyezetet értem el. A siker nem adott önbizalmat. Megcsináltam, de csak az számított, hogy a hangszer a kezemben lehessen. Olyankor teljesen átváltoztam.

Mivel nem sikerültek a tovább tanulási céljaim, szüleim bemutattak nekem, egy fiatal embert, aki pont hozzám való. Nyugatnémet országban élt. Jó kis kapcsolat lett belőle, 3 évig tartott, és már az eljegyzésen túl, az esküvőre készültünk, a család, és rokonság nagy örömére. Ám én ekkor kétségbe estem, és szembesültem azzal, el kell hagynom a hazámat, a családomat, és jöttek a félelmek, amikbe bele szőttem azt a rémképet is, hogy haza fogok jönni, egy gyerekkel a hónom alatt, szégyen szemre, mert el fogok válni. Ez az érzés annyira hatalmába kerített, hogy menekülni próbáltam minden elől. A szüleim akarata, és a külföldi jólét elől egyaránt. Nem kaptam vallásos nevelést, igy az Isten hit bennem nem volt meg, illetve, nem találtam. Viszont eszembe jutott a gimnáziumban tanultakból, az Ember tragédiája. Onnan is Lucifer. Egy kétségbeesett pillanatban, kimondtam hangosan, " Lucifer!!! Adok az életemből 10 évet, ha kimentesz ebből a helyzetből! Ígérem, az első fiúhoz hozzá megyek, aki a közeledik felém!!!!"  Megkönnyebbültem ettől, és nem tulajdonítottam sokat neki a továbbiakban. Két hét múlva, találkoztam a leendő férjemmel, és esküvőre került a sor. Nem voltam szerelmes, csupán elégedett, hogy végre, a magam ura lehetek, és nem kényszerít senki semmire, megszabadultam. Az évek során, rájöttem, milyen nehéz így élni, és csak a két lányom az, akik éltetnek, akikért mindent megtennék, és meg is teszek.A sok probléma, évődés, elfojtás, annyira felgyülemlett bennem, hogy gyomorfekélyes lettem. Mindig nehéz anyagi problémákkal küzdöttem, és többet akartam elérni. Férjemmel való problémámat  környezetváltozással akartam feloldani, megoldani. Így egy közeli kis faluban vettünk egy családi házat. Irodában dolgoztam, és utána a kert lett a mindenem. Ott éltem ki azt, amit annak idején a zenében.

Szabad voltam. De belül nem! Hiszen a lelki problémáimat nem oldottam meg. Így komoly izületi fájdalmakkal próbáltam kiélni a belső problémáimat.Az orvosom már nem írt fel gyógyszereket, mert nem vállalta fel, a veszélyeit. Nem akartam elhinni, hogy 40 évesen, nem tudok 3 lépcsőfokon felmenni, hogy nem tudom a tollat fogni. Ehhez még csatoltam magamnak egy erős depressziót, ami már egy kiló kenyér megvásárlását  is nehézzé tette. Rosszul voltam a munka helyemen is. Míg egy ismerősöm, kézrátétes energetizálással segített.Felkeltette a figyelmemet, és hitetlenül, de elmentem egy személyiség fejlesztő kurzusra. Ez a Reiki volt. A harmadik napon már nem voltak fájdalmaim. Megindult a tudás vágyam, hogy mi is történhetett velem.Azóta hiszem, tudom, hogy a testi betegségek a lelki problémák manifesztálódása. Bele vetettem magam a tanulásba. Elkezdtem vizsgálni magam, az életem és az élethelyzeteimet. Döntöttem, és válásra készültem. Sokszor gondoltam arra, hol rontottam el, és hogy most még nem késő újra kezdeni. Férjem ellenállt, mindent elkövetett azért, hogy a család együtt maradjon. Ennek érdekében ő is beavattatta magát Reiki I. fokozatra. Majd valakinek a tanácsára fehér mágiázott, a szemem láttára. Féltem. Akkor már tudtam, hogy ennek lehet hatása, de azzal nyugtattam magam, én tudatosabb vagyok, és ha abban hiszek, hogy én nem akarom, akkor nincs jelentősége. A válással igyekeztem tisztességesen osztozkodni a meglévő vagyonunkon. A lakás eladása körülményes volt, és a férjem érzelmileg zsarolt, hogy több jár neki. Veszteséggel  indultam az új élet felé, kisebbik lányommal együtt. Vettem egy kis lakást, amiben jól éreztük magunkat. Ám, az irodai munka nem hozott annyit, hogy hitelt, és mindent kifizessek. Munkahelyet kellett váltanom, ami 12 órás folyamatos műszakrendű fizikai munka. Ráadásul ingáznom is kellett. de bevállaltam, csak hogy a lányomat, és az új otthonunkat fenntartsam. Sajnos, jött a válság, és én kénytelen voltam mindenemet eladni, hogy a hitelt, és mindent rendezzek. Munka nélkül voltam én is, és a lányom is. Ő még segélyre sem volt jogosult, hiszen pályakezdő volt. Teljes kétségbe esés, és kudarc élményem volt. Minden nap feltettem a kérdést magamban, miért kellett, hogy így alakuljon?  De válasz nem érkezett, csak gondolatok, Bevillant "Lucifer", a szüleim akarata, és egy megfogalmazhatatlan sötét...valami, ami olyan Sors...szerű. Próbáltam a képességeim szerint, tenni önmagamért, és annyit elértem, hogy az otthonomat önként feláldozom, és ezt elfogadom , hogy még egyszer újra kezdem, de nem itt, hanem elmenekülve egy nagy városban. (Amikor ez megtörtént, én megszabadulásnak éltem meg, de utólag, vissza tekintve látom, hogy még mindig valaminek a hatalmában voltam.) Ez a feladás, segített, mert egy hónapon belül, a válság idején, nekem készpénzes vevőm lett a lakásra, a lányom pedig munkát talált. Hát megléptük, mivel nem volt más választásunk. Ám az, hogy helyet, életformát változtattam, semmit sem jelentett. Ugyan úgy kudarcok, nehézségek jöttek. Emberi kapcsolatokban, és előjött az önbizalom hiány, az önértékelési probléma, és a hitem. Nem tudtam hinni abban, hogy nekem is lehetne jobb, hogy ne kelljen 12 órát éjjel dolgoznom, hogy minden hét végém szabad lehet, hogy az unokáimat sűrűbben láthatom, hogy lehetek szabad belül, lélekben. 

Míg egy napon, eldöntöttem, hiányzik a családom, és terhes az akkori életforma, és én ezt már nem akarom így tovább csinálni, mert nincs is életem, csak a munka, és a regenerálódás, hogy újra folytatni tudjam . Rájöttem, én valaminek a rabja vagyok, és úgy éreztem, nincs is életem. Valami nem engedi. A párkapcsolat terén 7 év után egyszer megpróbálkoztam. Találkoztam egy nagyszerű emberrel de annyi korlátot láttam közöttünk, hogy 4 hónap után feladtam.Ezen a téren sem volt elég hitem. Nem hittem, hogy szerethető vagyok, nem adtam időt önmagamnak, és a másiknak sem, a változásra, az elfogadásra. Az életem megint kész kudarc, minden téren. "Mint egész eddigi életem során". Egy családi beszélgetéskor találkoztam egy névvel. Kata. Mivel, a természetgyógyászat terén voltak pozitív eredményeim, úgy gondoltam, felkeresem, és talán, legalább ezen a területen megpróbálok előbbre jutni. Elvégeztem az Angyal kommunikáció tanfolyamot Katánál. Már nem éreztem egyedül magamat ebben a "zordnak és kegyetlennek" vélt Világban. Azóta is kérem a segítségüket, és soha nem hagynak cserben. Felbátorodva, elvégeztem a Aktív Szellemgyógyászat tanfolyamot is. Így a gyógyítások, sokkal eredményesebbek lettek. De valami még mindig nem volt rendjén. Más területen miért nem tudok kimozdulni pozitiv irányba? . Feltettem Katának a kérdést, mi az, ami életem során rendszeresen korlátoz, és rossz irányt vált. A választ, Égiektől kaptam, Kata által.
Van rajtam egy jelen életbeli fekete, és fehér mágia, ráadásul van rajtam előző életbeli fekete, és fehér mágia is. Eszembe jutott, az én "Luciferem", és a férjem mágiázása. Mit tettem magammal???... szembesültem azzal, hogy ezeknek igen, van hatása, méghozzá nem kevés, milyen szinten nehezítettem meg a saját életem elmúlt több mint 35 évét. Megkaptam a lehetőséget arra, hogy ezektől megszabadulhassak. A tudatalattimból feltörő érzések, és képek, gondolatok, nem voltak könnyűek. De még is semmi ahhoz képest, amit művelt az életemmel. Nagyon jó érzések szabadultak fel, amikor ezek kitisztultak belőlem. És közben eldöntöttem, haza akarok jutni, és a családom közelében akarok élni. Kisebbik lányommal való karmikus kötődésünk sem volt egészséges, ő végig élte jó részét velem együtt a nehézségeimnek is. Ebben is Kata segített. Eredménye, hogy lányom már jó párkapcsolatban él, és elköltözött tőlem. Döntésem, hogy haza költözöm, sok feladatot állított elém. De már szabad utak kezdtek megnyílni előttem. Az őrangyalom segítségével, úgy alakult, hogy birtokba vehetek egy kertes kis lakást, amilyet képzeltem. Ez a lehetőség, már megnyugtatott, nem vagyok egyedül, és van segítség. Ám a költözés előtti időben,olyan életkörülménybe sodort a sors, amit nagyon nehezen viseltem el.  E közben viszont azt vettem észre, kényszeresen viselkedek időnként. Valami kettősséget figyeltem meg ami bennem volt. Kényszeresen takarítottam, és a tekintetemen is észre vették a kollégáim, hogy valami furcsa van rajtam, bennem. Én pedig az ő reakciójukat, és véleményüket nem értettem. Míg nagyobbik lányom, és vejem, jelezték Katának, hogy segítségre szorulok. Kata Égiektől kapott engedélyt arra, hogy lányomon keresztül,(az én bele egyezésemmel, természetesen), ettől a megszállótól  megszabadítson. Valóban éreztem, hogy helyre állok, és nincs bennem semmi furcsa, kényszeres késztetés. Ami ámulatba ejtett, hogy az életkörülmény 3 hét alatt megváltozott.  Haza költöztem. No de miből is fogok megélni? Munka kell. Jelentkeztem sok-sok lehetőségre, de nem igazán kaptam választ. Átnéztem, miféle munkára is küldtem önéletrajzot. Mind fizikai. Mi is volt a célom? Hogy megszabaduljak a több műszaktól, és ha lehet, akkor irodai legyen, hiszen 25 évig így dolgoztam. Ha már változtatok, akkor ne csak lakhelyet, hanem életformát is. Igen, megérdemlem, hogy könnyebb,legyen. És azt csinálhassam, amit szeretnék. Akkor hívtam segítségül az Angyalomat. Ismerősök összefogtak, és egy kedves barátnőm jelezte, hogy üresedés várható egy irodai munkában. Bár várni kell rá. Hát elmentem munkanélkülire, ami május közepéig biztos jövedelem forrásnak jó, Még mindig nem bíztam eléggé ebben a munkakörben, hogy megkaphatom. Akkor segítséget fogok kérni, abban, hogy legyen több hitem, önbizalmam. Kata készséggel tette a dolgát. És lássak csodát, igazit, felgyorsultak az események, és ugyan ott, még egy üresedés várható. Csak hogy el kell oda jutni személyesen is, mert egy önéletrajz azért személytelen. Míg egy váratlan pillanatban kapom a hírt, reggel irány a gazdasági vezetőhöz. Kértem Katát, segítsen ebben, hogy minden jól alakuljon, Lásd a csoda megtörtént. Az elbeszélgetés nagyon pozitív lett, megfeleltem, de várnom kell. Április közepe-május közepe tájékán foglalhatnám el a munkakört. Utólag megtudtam, a leendő vezetőm nagyon szeretné, hogy én dolgozzak ott. Elgondolkodtam azon, hogy minden hogy rendeződik. Meddig is szól a munkanélkülim? Május közepéig.Meddig is kellene várnom arra a vágyott munkahelyre?...maximum május közepéig. Valahol, valami nagyon a helyére került.
Az út, amin most járok a lehető legjobb, a számomra. Ahonnan jöttem, ahová tartok, az most jó irány. És nincs vége, mert terveim még csak jó irányban vannak, de nem valósultak meg teljesen.  De ahogy oldódok, úgy alakul egyre szebbé az életem. A továbbiakban még egy jó, harmonikus párkapcsolat a tervem. De ahhoz, hogy elérjem, még néhány oldásra szükségem lesz. 
Tudom, valóban a világ úgy van rendben ahogyan van. Nekem kell változtatni belül, ha nem vagyok az életemmel, a belső világommal megelégedve.
A HIT, nagyon fontos része mindennek. Hinni, Égiek szeretét, és jót hogy akarnak, a JÓT akarja nekünk, s Kata egy olyan kapocs, aki hatékonyan hozzájárul a változáshoz.. A HIT, önmagunkban. Hogy meg tudunk változni, és ez által testben, lélekben, és szellememben harmóniát tudunk teremteni. S ahogy belül változom úgy változik minden körülöttem is. 
A párkapcsolat mellett még van egy tervem, vágyam, ha az Égiek engedik hogy, az embereket a magam tudása, és képessége szerint  segítsem, amiben tehetem. Már azt is tudom, nem többet, de kevesebbet sem.
Úgy hiszem, nincsenek véletlenek, nagy lehetőség az, hogy Katát megtalálhattam, tisztelem,  Hatalmas, és sokrétű tudással, és képességgel áldva. Azt is nagy dolognak tartom, hogy bárki hozzá fordulhat, az is, aki nem rendelkezik semmilyen ezoterikus világképpel, gondolkodással. Ez az az igaz út, ami valóban a Égiekhez vezet. Hiszen Égiek mindenkit szeretnek.
Marina

 
Vendégem írásának időpontja: 2011 július